Hogyan válasszunk fotóst?

Nagyon fontos szempont a jó fotós kiválasztása során, hogy kellő gondossággal járjuk körül a témát, illetve személyesen is elbeszélgessünk azzal, aki majd legféltettebb kincsünket meg fogja örökíteni.

Egy jó fotós egyszerre kreatív alkotó, műszaki szakember, grafikus. Amennyiben biztosan jó eredményt szeretnénk, akkor ehhez profi körülmények kellenek. Amikor döntünk a fotósról, akkor olyat válaszunk, ahol ezek a feltételek biztosítottak. Természetesen nézzük meg a stúdióban készült képeket, hogy valóban megbizonyosodhassunk róla: a fotós minőségi munkát fog végezni!

Mondjuk ki, hogy a jó fotósnak nagyon jó emberismerőnek is kell lennie, hiszen ez éppen úgy a szakmához tartozik, mint az, hogy milyen fényviszonyok között készíti a képeket. Pontosan ezért a személyes elbeszélgetés is fontos eleme a jó fotós kiválasztásának. Kérdezzünk rá arra is, hogy volt –e már hasonló élettapasztalata a fotósnak. Például, volt- e már babája, valamint tisztában van –e vele, hogy mivel jár egy újszülöttel való foglalkozás. Van –e gyakorlata abban, hogyan kell kézben tartani, illetve tudja –e, hogy miért sír éppen a gyermek. Csakis ezeknek az ismereteknek a birtokában szavatolható, hogy biztos kézzel tud nyúlni az újszülött fotózás kényes témájához.